Született faló

Eltűnt a reggeli 'mély leveses tányér'- hasam, és átvette helyét egy domború poci. Imádtam horpadt hassal ébredni, és nagyon hiányzik. De ennek ellenére ma már nem láttam magam disznónak. Vajon tud annyit és olyan gyorsan változni az ember teste, mint ahogy érzem? Két nappal ezelőtt kerekded tésztaképem volt, ma meg egész kis csontos - lehet ez? Biztosan nem látom magamat reálisan. De az is tény, hogy a mérleg úgy ugrál, mint egy bolha - akkor ez miért ne látszódhatna meg a testemen is?A normális embereknél a súly stagnál, hetekbe telik egy kiló hízás - és ugyanígy a fogyás, én viszont képes vagyok a súlyomat egy nap alatt három kilóval felvinnem, majd az azt  követő nap két kilóval leapasztanom. Ilyenre csak egy bulimiás (de utálom ezt a szót) képes. Hazajövök, rohanok az almáimért, lekuporodom a földre és megzabálom. Aztán elő a egy doboz túró, és ahelyett, hogy élvezném, pillanatok alatt befalom. Talán túl akarok esni rajta, vagy azt várom, hogy érezzek valami teltség-érzetet és ezt minél hamarabb el akarom érni. Egészséges és jó étvágyú lány vagyok, ezen nem fogok tudni változtatni. Mégis betegnek érzem magam, de inkább őrültnek, persze nem kell bezárni valami gumiszobába, de egészségtelenül sokat foglalkozom az evéssel. Egyszerre sokat enni, főleg édességből, ez a képességem mindig is megvolt. Sose esett nehezemre "egy szuszra" befalnom egy tábla csokit, vagy egy egész pizzát. Mindig is faló voltam, soha se voltam képes az ételt beosztani. Amikor általánosban az anyukám szendvicset csomagolt, szinte mindig már az első szünetben megettem. Mindig mindent egyből megettem. Ha kibontottam egy zacskó kekszet, addig ettem, amíg nem teltem meg. Mindig gyorsan ettem és mindig addig, amíg nem éreztem, hogy jól laktam. Irigylem azokat az embereket, akik egy zacskó pilótakekszet képesek estig eszegetni. Kivesznek egy-két szemet, elmajszolják, visszateszik a táskába, akár el is feledkeznek arról, hogy náluk van, majd amikor észreveszik, még egy szem, és akár még másnapra is marad. Én nem tudok normálisan enni. De amíg vékony vagyok, ez nem zavar különösebben. Nem olyan régen volt az életemben 2-3 hét, amikor azt éreztem magamon, hogy na ilyen az anorexia. Akkoriban hagytam abba egy időre a blogolást, mert megijedtem, hogy túlságosan is belekerültem, anás-blogok olvasásától is eltiltottam magam. Sose éreztem még ilyet, mint akkor: féltem az evéstől. Az étel látványától, sőt, már a gondolatától is összeszorult a gyomrom, a torkom, hányinger, émelygés. Emlékszem, majdnem több órába telt elrágnom egy almát, minden nyelésnél azt éreztem, mintha egy zárt vasajtón kéne a falatokat keresztül nyomnom. Nagyon féltem, nagyon gyenge voltam. Ekkor lehettem életemben először anorexiás, és kicsit hiányzik. Mert olyan könnyű volt nem ennem. Nem a zabálást kellett leküzdenem, mint most, hanem magamat rábeszélnem, hogy azért egyek valamit. Hiányzik.

Ready, steady, fast!

Nem tudom mire gondoltam, amikor erősen bizakodva ismét ráálltam a mérlegre. Talán, hogy csak egy rossz álom volt, amit reggel mutatott. Nem hittem a tükörnek, pedig igaz. Elismerem, hogy eddig néha előfordult, hogy túloztam, kövér disznónak hívtam magam csontosan is, de most nincs mese, ez már a valóság: meghíztam. Nem csodálkozom, Húsvét óta képtelen vagyok visszafogni magam, az elmúlt egy hetet pedig szó szerint végigzabáltam. Nem sovány sajttal, nem korpovittal, nem körtével. Csokival, sütivel, kaláccsal, olajjal. Zsírral és szénhidráttal. Jóval túlettem azt a pontot, amikor még az a pár tábla csoki pont jó arra, hogy másnap ne legyek olyan gyenge, hogy felhasználja a szervezetem ahhoz, hogy kicsit felpörögjek odabent. Hát most eljutottam az elraktározásig. Olyan ocsmány combom lett, hogy legszívesebben soha ki nem lépnék az utcára. 

Vajon mikor vehetem fel újra azt a nacit?

Annyira akartam, hogy szép legyek holnap...

Mindegy, a nyavalygásnak semmi értelme. Majd felveszem a gatyámat ha 3 kilóval kevesebbet mutat a mérleg. Addig maradnak a lógós cuccok. Holnap ráadásul találkozom egy lánnyal, aki bulimiás volt régen, de még mindig központi kérdés nála súlya, és egy hónapja olyan jól esett, ahogy irigykedve megjegyezte, hogy mennyit fogytam, milyen sovány lettem..

Ma koplaltam egy napot - még sose csináltam ilyet, hogy tényleg semmi, csak víz. Hullámokban rámtör az éhség, de amióta meztelenül a tükör elé álltam, szerencsére azóta nem volt újabb hullám. Most meg lassan hat óra, és hat után meg úgysincs evés (kivéve ebben a hónapban az a 7821812 alkalom). Megcsináltam a holnapi ebédemet: mikróban párolt karfiol és két tojásfehérje (de reggelinek lesz vmi gyümölcs is). Be a dobozkámba, ha már 11-kor megeszem, az az én bajom, pénzt nem viszek, az egyedüli rontás lehetőség az esti barátnőzés ahol biztosan lesz valami hamika, de szerencsére ők azok, akik előtt szégyellnék zabálni. Holnaptól vissza az edzésbe, kimaradt másfél hét, étvágy-szempontból nem fogok jól járni a mozgással, de a koplaláson kívül ez az egyetlen dolog, ami valami változást hozhat a testemen, és nem úgy, hogy elundorít. 

Gyenge kövér malac!

Reggel volt, sütött a nap. Magam mögött éreztem az előző hetet, hétfő, új kezdet, új élet, mostantól sovány leszek. Igaz, a testemen mindenhol az előző heti csoki és süti maradványai, de ezen nem csodálkoztam, hiszen tíz évre elegendő mennyiséget raktároztam el, mégsem épülhet be a hajamba, nyilván a combomon és a derekamon van a legjobb helye. 

Felálltam a mérlegre, szinte teli hassal: 42 kg. Ahhoz képest nem is olyan rossz, hogy egy hetet végigzabáltam. Csak egy kilót híztam. Tulajdonképpen ez azt jelenti, h alig híztam. Nézzük csak: hétfő van. Múlt héten kedden kezdtem el zabálni. Vagyis ha még ma elbúcsúznék a csokitól -persze örökre-, akkor tartanék egy hetes zabánál. Ha már lúd, legyen kövér. Mi az, hogy csak 6 napig zabálok. 7 nap a magyar igazság. Ma még tehát szabad, sőt, kell. És akkor holnaptól majd nyilván koplalok, és így méltó búcsút tudok venni a csokoládétól. Meg az összes többitől. Elvégre soha többet nem látom őket.

Undorodom magamtól. Lemegyek 40-re. Addig koplalsz, míg le nem kúszol 40-re. Beszélek itt Neked, ide se figyelsz. Azt se tudod, mi az, hogy koplalni. Na majd most megtudod.  Ha ha.

Még alig múlt el, de te már televagy. Igen, tele. Nem érzed? Hát különben mitől lenne ekkora a hasad? Kitömted. Megint szüretet tartottál a gyümölcsösben. Ó ha csak az lett volna. Mindegy, ez így még ok, ha nem ettél volna majdnem egy hétig megállás nélkül a édességet.  Nem is értem hogy lehet étvágyad? Mindegy. Ha ma már nem eszel, akkor ez így nem olyan szörnyen vészes. Mértéket nem tudsz tartani, de amíg nem édességet zabálsz, addig még nem haragszom nagyon. Nagyon féltelek, az az igazság, mert holnap sütipartiba mész. Fogsz tudni ellenállni? Nem felejted el, hogy holnap 500 kcal-t ehetsz, és nem többet? Ugye nem akarsz kövér lenni?

Bye bye binge!

Hát te nagyon szerencsés vagy: nem kell enned ma már! Szépen bepapikáltad a mára kitűzött mennyiséget, úgyhogy holnap reggelig gondolnod se kell ételre! Nincs az a gond, hogy mi legyen a következő falat, ugyanis nincs következő falat! Jó, mi? Micsoda megkönnyebbülés! 

Fura, hogy nem akar a hasad szétpukkadni, nem? Valld be: hiányzik! Ugye? Nem tudsz mit kezdeni avval, hogy nem vagy tele. Pedig jobb, ha hozzászoksz. Mert az a normális, hogy az ember hasa nem áll ki. Barátkozz meg vele, állítólag az a célod, hogy ne legyen hasad. Úgyhogy ne akard kitömni, légyszíves. 

Bár tudom, hogy értjük egymást, és kezded már felfogni, hogy nem kell állandóan zabálnod, azért picit örülök, hogy a nap további részét nem otthon töltöd, a csokival feltankolt konyha közelében. Nem bízom benned túlságosan, még.

Szétfolytam

Elérkeztem egy iszonyat mélyponthoz és ehhez foghatót rég éreztem. Megrémít és kétségbeejt ahova most jutottam. Sírni tudnék, de csak egy teli hast érzek, ami szét akar hasadni. Minden önkontrollt elvesztettem. Nem tudom irányítani magam. Nem irányítom magam. Nem megy. Félelmet és szomorúságot érzek.

Undorodom magamtól. Nem értem, hogy csinálhatom ezt. Nem értem, miért nem akarok csinos lenni. Nem értem, miért akarom elhányni magam a látványomtól. Nem értem, hogy miért nem érdekel. Nem értem a közönyömet.

Írjak egy önostorozó posztot? Vagy megint gondoljak ki jóllakottságomban egy tervet, hogy na majd most milyen ügyes leszek?

Meg kell állnom, mert baj lesz. A hét elején 41,5 kilót mutatott a mérleg, Húsvét óta először sikerült valahogy megálljt parancsolnom a bingéknek. Aztán az egész kihullott a kezeimből, és kedd óta nonstop zabálás. Nonstop, tényleg.

Kábé annyit ér a szavam mint egy darab szar, de muszáj terveket szőnöm, mert az önsajnálattól nem fogom tudni leadni azt az irgalmatlan hájat, amit magamra ettem. Nem túlzok, nem képzelődöm, hanem meghíztam. Hagyjuk a mérleget, hadd ne kelljen beszámolnom, legközelebb akkor fogok írni kilóról, ha újra 42-nél tartok.

Jaj de sovány vagy, túl sovány. 

Anyu, Húsvét óta vagy 5 kilót híztam. 

Jaj jó, de akkor úgy látszik nem eleget.

Hát nem látod a testemet???

Egyre nehezebb leállni a bingékről. Borzalmas félelmet érzek, hogy nem fog menni. Ködösen és sunyin hangzik, hogy nem tudom magamat irányítani, hiszen evvel átruházom a felelősséget, mintha valaki más tehetne erről. Nade mégis ki? Igenis én csinálom. Le kell állnom.

Végre enni látlak.

Jaj Apu egy hete zabálok megállás nélkül, nem kell örülnöd annak, hogy  egy zabagép lettem. 

Ha nem eszel 6 után, úgyse fogsz meghízni. 

Nem Apu, ez nem így van.

Nem tudja, nem tud semmit. Nem tudja, hogy mennyit eszem. Ha tudná, szomorú lenne, biztosan. Szégyellem magam, hogy nem ismeri ezt az oldalamat.

Te figyelj csak, nem tudod hova tűnt az az alig megkezdett kalács? 

Megettem azt is, Apu.

Jaj jó persze, csak nem tudtam hogy hol van.

  

Nem az  elhatározás számít, hanem az, amikor elkezdem érezni, hogy sínen vagyok, hogy belerázódtam. Amikor képes vagyok nemet mondani egy evésnek, és utána másnap már úgy kelek fel, hogy elindultam valamerre, és büszke vagyok magamra, hogy végre valami kis lépést sikerült megtennem, hogy kevesebb legyen rajtam a háj. És akkor könnyebb továbbcsinálni.

Nem megy egyik napról a másikra, de még egy aprócska lépcsőfokkal sem vagyok beljebb.

Maradnak a tervek, nincs más, nem tudok mást, mint igenis kitalálni magamnak egy irányt, ami vezet valahova. Zokogok a gondolattól, hogy mindjárt május, és a bikiniből ott fog kilifegni a hájam. Jól bevág majd körbe a csípőmön, és a kenőmájas-hájam szépen kibluggyad. Ezt akartad, nem?

10 nap múlva május.

10 napod van, hogy visszakússzál 41-re.

Nem fér bele egy binge sem. Egy gramm csoki se. Nem fér bele, egy zaba se- akármiből is áll az. Mértéktartás nélkül nem lesz fogyás.

Tartsd a két szem-elvét: amikor éhes vagy, és megeszel két szem valamit (pl alma, répa), olyankor igenis csillapszik az éhség, elég annyi. Nem kell tovább(m)enni, megőrülni, és addig zabálni, míg nem jutsz el oda ahol most vagy, hogy fekszel az ágyban, alig tudsz mozdulni, őrjítően szomjazol, de inni sem mersz, mert félsz, hogy akkor tényleg kettérepedsz. Meg kell állni. Tudni kell megállni. Meg kell értened, hogy nem lehet akármennyit. Akkor sem, ha almáról van szó. Tudod mit fogsz érezni? Éhséget. Nem fájdalmat. Csak éhséget.

Nem érdekel betartod-e, vagy nem. Szard le felőlem és legyél kövér. Aztán sírj, hogy kövér vagy. Nem unod? Ott van a kezedben a kulcs, ott van a kezedben az irányítás. Semmi más nem kell, csak akaraterő. Amíg nem kapod vissza minimum a 42 kilódat, addig bizony rosszul érzed magad a bőrödben. Utálni fogsz emberek közé menni, mert rettegsz majd attól, hogy kiszúrják, hogy híztál. De mennyivel rosszabb lesz, ha tovább hízol. Nem hagyhatod el magad, mert akkor nagyon nagy baj lesz. Akkor feladtad az életedet, egy depressziós önpusztító őrült akarsz lenni, aki az életöröm helyett az élvezet nélküli falást választja? Nem félsz, hogy hová jutsz így?

De, nagyon félek, le akarok állni.

Ne várj, hogy majd vége lesz ennek. Nem lesz vége, ha nem döntöd el, hogy kijössz ebből.

Szörnyen érzed magad, és holnap mégszörnyebben fogod, mert nem leszel ilyen tele. Éhes leszel, enni akarsz majd. A hasadat fogod tapogatni, hogy milyen óriási. Utálni fogsz elmenni otthonról, mert a gatyád már nem úgy áll. Jobban kitöltöd. Rossz lesz persze, de nincs olyan, hogy mostmár mindegy. Hogy úgyis hétvége van, majd belehúzok hétfőtől. Nem ronthatsz el ennyire mindent. Nem utálhatod így magadat. Te imádod magad - amikor vékony vagy. Imádsz libegni az utcán vékonyan. Újra vékony leszel, és újra jó lesz.

Úgy saccolom, hogy akár jövő hét közepére elérheted a 42,5-öt, ha rendesen koplalsz. Nem egy hónap múlva, hanem PÁR NAP MÚLVA. Jó ez nem olyan 42,5 lesz, mint amikor teli hassal voltál ennyi, de majd az is meglesz, ha elég kitartó vagy. És 10 nap múlva, ha tényleg rendesen megcsinálod, amit feladok neked, akkor 41 leszel.

És minden nap beszámolsz, őszintén.

Tessék, május 1-ig:

1.nap,szo: 2 szem valami

2.nap,vas: 300

3.nap,hé:  500

4.nap,ke:  500

5.nap,sze: 300

6.nap,csü: 400

7.nap,pé:  400

8,nap,sz:   200

9.nap,vas: 300

10.nap,hé: 400

11.nap: május 1...

Ha elérem a 41-et, akkor az a cél, hogy 500 és 600 között maradjak minden nap, azt tapasztaltam, ennyivel tartható a 41 simán.

Hiába eszel, nem laksz jól. Igen, kétségbeejtő és kellemetlen, de el kell fogadnod, ez a te betegséged. Örülj neki, hogy ennyivel megúsztad. Hiányzik az életedből a jóllakottság érzése. Na és? Másnak tudod mennyi minden sokkal rosszabb dolgot kell nélkülöznie? Van aki nem lát. Van aki nem tud járni. Te meg nem tudsz jóllakni. De ettől még ugyanúgy lehetsz vékony, mint azok, akik normálisan képesek enni. Nincs folyton kitéve az akaraterőd megpróbáltatásoknak, hogy erre az egyre ne legyél képes odafigyelni.

10 nap. Május 1-én mit fog mutatni a mérleg? 41 kilót. Nem 41,5-öt, hanem tisztán 41-et. Nincs messze, sajnos ez most nem hullik olyan könnyen az öledbe, kell érte picit dolgozni, de megéri, és nincs messze egyáltalán. Ne sajnáltasd magad, addigis szépülj máshogy amíg nem fogytál le, illetve miközben fogysz: barnulj, ápolgasd a bőrödet, mozogj. Mennyi gyönyörű lány van, akik nem a csontsoványságuk miatt olyan szépek, de Neked sikerülhet soványnak is lenni, mert már többször sikerült. Nem 10 kilót kell leadnod, sőt, 5-öt se. Csak párat. Mondjuk olyan 3-at. 

Aludj egy nagyot, nem kell kétségbeesni. Eddig még mindig kijöttél a mélypontokból. Emlékszel amikor 10 kilóval többet mutatott a mérleg ősszel? És összeszedted magad, szép lassan leadtad. Csak fog menni most is. Ne hagyd el magad, gyerünk!

Lúzer

... Hol is tartottam? Ja, ott, hogy ma majd győzedelmeskedik az akaraterőm. Nos, hát, igen, köszönöm, finom volt a csoki és a süti. Jaj kellett engem otthonhagyni egyedül. Nem kaphatnék egy felügyelőt? Vagy egy gondolatrendőrt, aki szemmel tart? Mi mást csinálnék unalmamban, sem mint megnézzem a konyhában, hogy mi a helyzet. Mit érdekel engem, hogy megette-e már a hétvégi csokiadagot a család, vagy még esetleg maradt valami? Minek foglalkozol vele? Téged az nem érint hé! 

Kiderült: pont két sor maradt a kedvenc csokimból. Két sorocska. Ne fogd meg! Jaj, teszed le! Jó, visszateszem, kibírom. Kibírod! Persze, kibírom én, de a papírt azért elolvashatom, vagy már az is baj? Lássuk csak: 100 gramm 573 kcal, de egy adag - ami nekik 20 gramm- csak 97. Ezek még nem ettek csokit? Hát hogy lehet 20 grammocskát egy egész adagnak nevezni? Kegyetlen világ ez. Mindegy, nekem elég lesz csak egy sor - az kevesebb is mint egy "adag". Oké, egy vagy két sor, nincs jelentősége. Kell, hogy érezzem az ízét, ha már. És még csak déli tizenkettő. Jaj tudhattam volna, hogy ez lesz, nem kellett volna egész délelőtt répával és almával csillapítanom magam. Legalább az ne lett volna. Én ezt a két sorocskát meg se éreztem. Kell még. Szerencsére sajnos nincs több, ebből. Nini, hát mi az ott? Csak nem egy tepsi frissen kisült zserbó? De bizony! Anyu azt mondta, egyek zserbót. Ő mondta, nem én. Vágtam egy szeletet.

Majd jött egy állj. Nem ment könnyen, előtte őrült módjára kutakodtam az ételek között, folyamatosan támadott a 'ha már lúd, legyen kövér - érzés', néha percekig meredten bámultam a hűtőbe, közben zakatolt az agyam. Van lelkiismeretfurdalás, de nem lehetett ez több 250 kcalnál. Persze ha zsírt eszem -mégha kivételesen nem is kilószámra- az attólmég rámjön, de ez nem binge volt. Nem is az a hőn áhított 'bájos kis falatozgatás', de mégsem binge.

Nem tudom mi lesz holnap, mi lesz holnapután, de ma megálltam. Nem vagyok magamra büszke, de nem nevezném bingének, hogy nassoltam egy kicsit dél körül. Utána már nem ettem semmit. 

Végigmentem estefele egy pláza kajálda-részlegén: sovány, szexi, szép és vonzó lányok boldogan és felszabadultan esznek. Annyira kimondhatatlanul irigyeltem őket. Nem az ételt a szájukból. Őket.

Rágcsáló Renáta jelent az állatkertből

Amikor éppen nem csokit zabálsz, olyankor egy rágcsáló válik belőled. Nyers répát és almát ropogtatsz, kilószámra, megállás nélkül. Nem szeretem, hogy kitömöd magad. Te nem eszel, hanem őrült módjára tömsz. Nem laksz jól, de el akarod telíteni magad. Ha a majmok olyan állati lények lennének, mint te, akkor valószínűleg úgy nézne ki náluk egy binge, amilyen jeleneteket előadsz a "nagy" csokimegvonásban. Hát van annak értelme, hogy répára alma, almára répa, aztán megeszel egy kiló kelbimbót, majd biztos-ami biztos, egykis karfiol? Nem azt mondom, hogy koplalnod kéne, hanem hogy normálisan enned. Ugyanezt a kalória mennyiséget úgy is elérhetnéd, hogy egy pofás kis é t e l  lenne a tányérodon, késsel és villával megeszegeted, és hát olyan emberi lenne az egész, a gyomrod sem szétpattanásig felfújt lufiként nézne ki.

Nagyon fontosnak érzem, hogy leálljak az édességről. Pedig kalóriában még jobban is jöttem volna ki, ha a napokban elpusztított végtelen mennyiségű gyümölcsös lighttúró helyett mindennap eszem egy (vagy két) túrórudit, de ismerem magamat: amint édességhez jutok, felborul minden, leküzdhetetlen KELL még -érzés tör rám , nem csak pár óráig. Valami kicsit lenyugszik bennem, ha egy ideig nem adok magamnak íz-emlékeztetőt. Olyan, hogy egy(vagy két) túrórudi és szevasz mára nassolás, ilyen nem létezhet, legalábbis példa nem volt rá, max a boldog és táplálkozási zavartól mentes ifjúkoromban. Észrevettem, hogy amikor őrülten vágyom nassolásra, csak akkor vagyok képes teljesen elfogadni, hogy kislányom nem kapsz csokit, ne is hisztizz, hogyha jóllakottságot érzek. Tehát ilyenkor kivételesen nem csokit zabálok hogy eltelítődjek, hanem tonna számra paradicsomot, majd paradicsomra almát, almára kiwit, kiwire savanyúkáposztát, és így a tovább (hogy te micsoda ínyenc vagy!). Szóval ezért tömsz, kedves Rágcsáló Renáta. Mindegy, inkább őt választom, mint Zugevő Zabáliát.

Tudod hogy viselkedsz? Mint aki állandóan attól fél, hogy nem ehet majd egy hétig. Állítsd már le az agyad, nem normális, ennyit foglalkozni az evéssel... Jaj hát tényleg próbálok leszakadni a témától, de úgy elég nehéz, ha hajnali 9-kor zserbó-illatra kell ébrednem. Micsoda aljas dolog. Majd leülni reggelizni ilyen édes levegőben? Naivan odamegyek a konyhapulthoz a müzlimért, és mit látok, csokikiállítást? Na jól van, ide a répámat.

Ma 41,5-et mutatott reggel mérleg, de mindegy, mert hazudik. Vagy inkább bevallom: én igazából sokallom, pedig nem sok, de ahhozképest, hogy állandóan éhes vagyok, lehetne kevesebb is. Pedig mit csodálkozom: több kilónyi zsírt magamba tömtem Húsvét óta, nem olyan könnyű azt leadni. Az edzőm a héten meg is jegyezte, hogy mintha picit jobban néznél ki. Hú de lesápadtam, igazi tőrdöfés volt. De csak mosolyogtam, aha, igen, jó zabás volt a Húsvét. Sovány vigasz volt, hogy amikor az egyik mozdulatnál beállt valami görcs a karomba és felszisszentem, kikelt magából, hogy ez is azért van, mert kiment belőled az összes tápanyag és vitamin, ha nem eszel, hiába vagy itt. Majd úgy búcsúzott el, hogy megkért, hogy egyem végig ezt a hétvégét. Megígértem neki.

Találkoztam egy régi ismerőssel is, talán télen láthatott utoljára

Lefogytál. Beteg voltál, vagy történt valami?

Á nem, csak nem volt étvágyam, meg az edzéseket is szüneteltettem több hónapra, leépült picit az izmom, de már jövök vissza.

Ördögi kör a mozgás. Nem lennék meg nélküle, nem tudnám a soványság miatt sem hanyagolni, pedig igazán vékony mellette nem lehetek, a kettő együtt nem megy. Ha nem eszem, nem tudom a gyakorlatokat végigcsinálni, viszont ha rendesen eszem, nagyon gyorsan és látványosan vastagodom. Edzések után voltak életem legnagyobb bingéi, hihetetlen étvágyat csinál. 

-Horpadtan vékony vagy, nem szép. Most nagyon sovány vagy.

-Nem akarok kövér lenni. Pár év múlva majd elkezdek öregedni és úgyis meghízom. Nem normális az az ember, aki a fiatalkorát elrontja hájjal. Amikor a legszebb lehetne.

-Nem azt mondom, hogy legyél kövér.

És a legkedvesebb: B.ki neked tényleg nincs bélmozgásod, vagy csak simán sosem eszel?

Ki korán kel, hűtőre lel

Mintha nem ettem volna két hete, vagy hajléktalan lennék, aki nem jutott évek óta egy finomabb falathoz: bélszínről álmodtam, bien cuitra kisütve, de nem kiszárítva. (Érdekel engem a bélszín? Hát mi az néhány tábla mogyorós milkához képest?) . Felriadtam és szomorúan olvastam le az óráról: még csak hajnali négy. Próbáltam visszaaludni - nem sikerült. Közben a mai napom összes kalóriáját megterveztem, sőt, lezavartam a fejemben egy bírósági tárgyalást arról, hogy a legutóbbi ítélet, miszerint keddig nem ehetek gabonát, azt esetleg másodfokon felül lehetne-e bírálni.Az ítélet nekem, és a hájamnak kedvezett. Nem örültem az ébrenlétnek, ma a szokásosnál is korábban kezdődött volna a szokásosnál is keményeb edzésem, alvás nélkül összerogyok a súly alatt. Hajnali hatkor eldőlt, kihagynom, nem menne, délután egy órácska kardio megteszi. Talán ha ennék valamit, vissza tudnék aludni. De mégsem mehetek le a konyhába lakomázni, amikor még a nap sem kelt fel. És minél korábban reggelizem, annál korábban tör rám a második hullám éhség. 7-ig bírtam, akkor jött néhány szem zöldsége és gyümölcs egy nagy pohár tejjel, nincs benned semmi finomság, mintha hajnali állatkerti etetés lenne a majmoknak. Közben a szintén korán kelő családtagjaim megjelentek a konyhában (persze ők nem enni -normális ember nem eszik 8 előtt), én kellő mogorvasággal fogadtam, hogy tessék, már tanúim is lettek, hogy hajnalban leosonok enni és nem tudtam leküzdeni. Szégyen. 10-kor, kissé fásultabban, nyomtam egy második menetet. Kit érdekelnek a kalóriák. Ma már úgysem eszem, nem? Biztos majd pont az esti házibuliban fogod megvillantani a nemlétező akaraterődet. Már a tanúk sem érdekeltek. Talán már aludni is tudnék picit. Ma már nem eszem. Tényleg. És szarnak szar vagyok, de már 4 napja nem ettem csokit. Soha többet nem eszem csokit, mondtam már?

Lábtól hasig...

Azt álmodtam, hogy anyukám azt mondta, híztam. Egész éjjel zsírban úsztam. Izzadtam, forgolódtam, szomjaztam - mint mindig 'ilyenkor'.

- Most mit vagy úgy oda pár falaton, szörnyen nézel ki azokon a családi fotókon, amik egy hete készültek. Nem áll jól rajtad az a szűk gatya, nem szép, hogy a combod közt van egy karika. Ne járj ilyen harisnyaszűk nadrágba. 

- Most tényleg az lenne a jó, ha összeérnének a combjaim? Márpedig én egy centivel nem akarom, hogy közelebb érjenek egymáshoz!

Nem szeretem a combomat, mert göcsörtösek - mint ahogy az egész lábam az. Sokat "gyúrok" rá, nem mondom, hogy formátlan, de akárhogy lefogyok,  sosem lesz szabályos kis nádszál lábikó. Hanem olyan girbe-gurbaság. Ha meg jönnek fel kilók, olyankor két girbe-gurba virsli - ma is ilyennek éreztem. Borzalmasan hízékony virslik. 

Láttam az utcán egy ázsiai kis vékony, törékeny, borzalmasan formás és arányos testű lányt. Odavoltam érte. Vajon ő koplal? Vajon ő ilyennek született? Vajon ő eszik csokit? Iszik kólát? Mennyit mozog? Minden szép lányt kikérdeznék ezekről. (És a kövéreket még oly szívesen!)

Mennyire tudom irigyelni a hájas vidám lányokat! Jóízűen szürcsölik a mekis poharat, vidámak, nevetnek, Most akkor nem jössz át? Lesz otthon pörkölt, anya csinált nokedlit hozzá, van csoki meg puding is!

Nem jó ha itthon vagyok, főleg nem ha egyedül. Olyankor nyílik ki legnagyobb eséllyel a hűtő. Kijöttem a konyhából, várom, hogy azt érezzem, "mostmár késő is lenne ahhoz, hogy egyek". A nagy zabák után jópár nap kell, hogy lecsillapodjak és elfogadjam, hogy éhes vagyok. Nagyon nehéz visszaszokni.

Közeledik egy házibuli, vigyünk enni/inni. Zsong a fejem az ötletektől, és vele bevillanó kajaképektől. Főzhetnék valami tésztát, vagy süthetnék sütit, és még ezer étel eszembe jutott, nagyon vágytam rá, hogy ételt "gyúrjak". Sose felejtem el: télen volt, készültem egy baráti szülinapozásra. Két napig megállás nélkül az járt a fejembe, hogy mit süssek majd, pedig egy zacskó rágcsa is megtette volna, de én sütni akartam, és persze úgy képzeltem, egy falatot nem kérek majd belőle. Direkt duplán szórtam bele azokból a fűszerekből, amikre erősen allergiás a bőröm, hogy visszatartson a kóstolástól - drótkerítésnek szántam. Emeletes palacsintatorta sokféle gyümölccsel, nutellával, a tetejét pedig leöntöttem egy tábla felolvasztott csokival. Mennyein illatozott. Már beraktam egy dobozba, a fedelét nyitva hagytam, letettem az asztalra, nézegettem és szaglásztam. Majd gondoltam egyet (illetve nem gondoltam semmit), elővettem egy kést, és kivágtam belőle egy szeletet. Emlékszem, hogy már amikor belevágtam, abban a pillanatban éreztem magamon a fásultságot és szörnyű szomorúságot, hogy képes vagyok erre, más sütijét felfalni. Majd félretettem a kést, megy ez nekem kézzel is. Magamba tömtem - és még annyi mást is mellé. Nem mentem el a buliba. Ekkora hassal nem is mehetnék el sehova. Sajnos nem ez volt az életemben az egyetlen eset, amikor a barátokkal való együttlevés helyett az evést választottam. Ezért komolyan lenézem magam. Most viszont bolti vivős-kaja mellett döntöttem (mert olyat már nem csinálnál, most már nem vagy olyan, ugye?!), olyat vettem, amit ráadásul nem is szeretek, így talán azt is kibírom, hogy útközben ne faljam fel. Te kis mindenre képes disznó.

És ha már szóba jött a has: nem tudom ki hogy van a sajátjával, de az enyém normál esetben reggelente horpadt. Estére kemény gömbölyded és feszes a sok almától, de elfogadható mértékben. De a bingéktől deréktalanná válok, és feszít - olyan erősen, mintha széjjel akarna hasadni. Sosem tudnék így kilépni egy szál szűk pólóban, mert undorító és természetellenes látvány. Binge után egész éjjel fogdosom a hasam, várom, hogy leapadjon. 49 kilósan reggelente is volt valamennyi hasam. 47 kilósan viszonylag laposan ébredtem, de a bordáimat sehol nem láttam. 44 kilóval már a bordák is kivehetőek, de horpadásról szó sincs. 41 kilóval tökéletes a látvány, a két csípőcsont között egy mély leveses tányér, a bordák felett vékony áttetsző bőr.. igen, ezt akarom, a 41-et, ne csak koplalás után. 

Csak mellőznöm kell a zabát. Be kell érnem kevéssel és számolgatni a kcalokat. Nem enni este és odafigyelni a mennyiségre. Szerencsés vagyok, mert semmi olyat nem kell ennem, amit nem akarok. Tele vagyunk zöldséggel és gyümölccsel, sovány tejtermékekkel. Soha nem mondja azt a családom, hogy egyek délután kenyeret. Soha nem kínálnak meg felvágottakkal. Nem gondolják azt, hogy ha pörkölt az ebéd, abból nekem is kell ennem. Amikor hibázok, azt csak csakis én csinálom. Nem más csinálta rajtam most ezt a "kis" többletet, hanem én, egyedül. 

Felfigyeltem a 30 napos diétára, ami -ha jól veszem ki- az 50 naposnak egy lightos változata. Nincs benne fast, egészen kibírhatónak tűnik, a legkevesebb napi adag 300 (ami nekem olyan napra, amikor edzek, betarthatatlan). Amikor az utóbbi időben 41-41,5 kilót mutatott tartósan a mérleg, olyankor azért kellett minimum 500 kcal egy napra, különben elájultam volna. Azt gondolom erről  a 30 naposról,( és az 50 naposról is) hogy azoknak hatásos elsősorban, akiknek van feleslegük. Zsír, vagyis tartalék nélkül abnormálisan kevés egy napra 300 kcal, én úgy tartottam a 41 kilót, hogy szerintem több volt egy héten a 600-650 kalóriás nap, mint az 500. És van egy olyan sejtésem, hogy ha a binge nem létező fogalom lenne, akkor napi is 600-al méglejjebb csúszhatnék (de ez nem cél, azt hiszem...). Az biztos, hogy ha már lemegy a zsír, akkor lehet tartani a súlyt nem hizlaló kajákkal - normális mennyiségben - ebben eléggé hiszek, tapasztalatból.

Hétfőn belevágok ebbe a 30 naposba, különösen vonzóvá és család-kompatibilissé teszi, hogy mindig hétvégére jutnak megengedőbb napok.

Big girl don't cry

Mornin', Malacka,

nem tetszik a látvány? Cuncika, hisz Te csináltad. Magadra gyúrtad a zsírt. Nem akarsz elmenni edzeni, ugye? Hogy a többiek ne lássák azt a kis kapaszkodót ott az oldalon, ott ni. Jó puha, ugye? Forró szín tiszta zsír! Mennyi időbe is telik egy ilyet leadni? Hetek? Talán egy hónap? Azért ez mégsem egy fél év, és még  időben is leszel, nyár előtt . Ennyi ideig ne lennél képes visszafogni a zabálást és eltüntetni a felesleget? Ne nevettess már. Ez semmi. Egy hete még szédelegtél a gyengeségtől, annyira nem volt rajtad tartalék. Teli hasssal 41,5-et nyomtál maximum. Pár hete. Nem pár hónapja. Sok mindent el lehet b.ni pár nap alatt, de nem 10 kiló hájat szedtél fel, nem kell azt gondolnod, még ha most úgy is érzed, hogy minden veszve van.

Rezgőháj a híresen vékony ropi-karocskádon? Nem vagy már ropi? Puhára főtt tészta lettél mindenhol? Nem tetszik?
Hát akkor ne zabálj, hülyegyerek.

Nem hibázhatsz többet. Különben utálni fogod magad állandóan. Gyűlölni fogsz kilépni az utcára. Ne akard ezt magadnak. Ne rontsd el az életed. Emlékszel, nyár közepén elkezdtél hízni. És kínszenvedés volt elmenned bárhova. Gyűlölted a tested, amiben jársz. Utáltad, hogy nem a bordáid sejlenek át a póló alatt, hanem a hasad. Nem túlzok, hájas hasad volt. Kis gömbölyű lettél. Kétségbeesetten próbáltad fel a ruháidat, és egyszerűen nem mentek fel rád. Pikk-pakk felment az a 10 kiló. Ugyanilyen gyorsan fog most is felmenni. Állj le szépen. Nem hibázhatsz többet.

Ismételjük át:
-ma koplalsz.
- holnaptól jövő keddig semmilyen gabonát/kenyeret nem veszel magadhoz. mindennap elmész edzeni.
- ebéd: mikrós zöldség vagy két szem gyümölcs.
- naponta max 400 kcal
- hétfő reggel nem lehetsz több 41,5 kilónál
-sehova nem viszel magaddal pénzt
- barátkozz meg avval az érzéssel, hogy éhes vagy. Éhes, vagy kövér akarsz lenni, válassz. Hát persze hogy éhes. Mennyivel rosszabb pl szomjasnak lenni. Meg még mennyi minden mennyivel rosszabb.

Na gyerünk, tüntesd el azt a hájat. Legyél szép csontos, kecses, törékeny. Semmit nem kell hozzá tenned. Csak nem enned, annyit mint szeretnéd. Kibírod, hogy néha éhes vagy. Már többször sikerült. Most is fog menni. Nem vagy te olyan gyenge. Oké?
(Ja és csak szólok, hogy addig semmilyen ruhát nem vehetsz magadnak, amíg nem telt el 10 nap édesség nélkül)

Pig hole!

Szia Kedves Nagy Rakás Szerencsétlenség,

idióta vagy! Mindent elrontasz. Tényleg az a kedvenc szórakozásod, hogy amikor a mérleg végre mutat valami szimpi számot, akkor gyorsan tönkreteszed? Van ennek értelme? Hogy nagy nehezen lefogysz, utána széttömöd magad zsírral? Hogy nézel ki? Gusztustalan vagy. Híztál. Hanyadik bingéd volt ez szombat óta? Ebből a négy napból 3-at végigzabáltál. És azt az egy napot sem tudtad végigkoplalni. A családod szerint is híztál. Zabálsz. Reggel még 42 voltál, és most vajon mennyi lehetsz? Hány kiló lehet benned, amitől most mozdulni nem tudsz? Minek jársz edzeni? Minek akarsz te bárhogy is kinézni? Nem unod már, hogy folyton csalódnod kell magadban?

Holnap ha egy falatot is enni mersz, akkor nagyon szomorú leszek. Ha hétfő reggelre nem mész vissza 41,5-re, és nem tartod ezt a súlyt, akkor jelentkezz a tehénszépségversenyre.

Holnap iszol szépen egy kis gyogyó vizet. Igen, Te, aki folyton ezek ellen dumálsz. Hát nesze neked.

Két napja nem ettem csokit, helyette kaparom a falat és tömöm magamat mindenféle édes szarsággal amit találok itthon. Szó se róla, imádom a mézet, megettem hozzá úgy másfél kiló kalácsot, de nem ezért nem mentem el végül csokiért a sarki boltba. Nem az eszem győzött, jaj ugyan, dehogyis, nem gondoltam egy pillanatig sem, hogy talán ez így elég lesz. Tudjátok mi győzött? Hát a palacsinta, mert az is volt bizony, méghozzá ipari mennyiségben, jól megkenve. És nem azért győzött, mert lecsillapodott bennem az édesség-éhség, á dehogy, az csak folyton nő, és simán lenne még hely kb a torkom környékén (lejjebb már nem hiszem, hogy elférne bármi) néhány milkának. Azért mondtam le a csokiká(i)mról, mert már nem tudok megmoccanni, csak fetrengeni. Egy disznó vagyok. Undorító röfögő-böfögő disznó. Bárcsak elhánynám magam a látványomtól! De nem vagyok ilyen szerencsés.

Nem bízom magamban, folyton felrúgom amit eltervezek. Odáig nem nagyon szoktam süllyedni, hogy a saját pénzemet elverem édességre, vagy bármilyen ételre, ezt a(z egyetlen) jó szokásomat tartanom kell.

NINCS CSOKI! SOHA SOHA SOHA TÖBBET!

kaja jövő 7 keddig:

- napi max 400 kcal, de holnap koplalás. tényleg.

- semennyi szénhidrát, tehát nulla gabona. 

- ebéd: vagy mikrós zöldség, vagy két szem gyümölcs. utána már semmi.

És b+, ha meg akarod szegni, akkor olvasd vissza ezt a posztot és jusson eszedbe, hogy vagy megcsinálod, vagy egy nagyon gyengelelkű és puhány hájas disznó leszel. Nem akarsz szép lenni? Hülye vagy, hogy a soványság ellen dolgozol. Állj le most. Légyszi.

Claire tervez - nyuszi végez...

Hát felébredtél, Röfike? Na, hogy tetszik az új külső? Megérte a rosszullétig tömnöd magad érte, ugye? Szép kemény az a pocika, húú mintha 6 hónapos terhes lennél, akkora! Ú de csini! És az arcod... de szépen fel van püffedve! Ez ám a szép a munka! Gratula!

Talán ha reggel nem 41 kilót mutatott volna a mérleg, hanem mondjuk 42-őt, akkor ez nem történt volna meg. Egész nap elhittem magamról, hogy vékony vagyok. Talán ha nem kínál meg edzés után egy lány a csapatból zserbóval, "vegyél belőle, jaj ne csak ennyit, edd meg mind, rádfér", amire a többiek nem bólogatnak buzgón, akkor nem gondoltam volna ennyire magabiztosan, hogy szép csontos vagyok. Belenéztem a tükörbe, és meg voltam elégedve, tetszettem magamnak. Olyan jó volt.

A közös vacsora végéig minden terv szerint alakult. Borzalmasan büszke voltam magamra. Gyönyörűen csipegettem, nem vettem semmiből sem kétszer, szinte alig ettem, az egész pár falat volt, inkább annyi se. Aztán előkerült egy doboz bonbon és elsötétült körülöttem minden. Nem uraltam magamat, csak ettem, nem volt megállás - bezabáltam. Senki sem etetett, senki sem kínálgatott, senkit nem okolhatok, csak magamat. Én csináltam az egészet, egyedül.

Tegnap 41 kilóval ébredtem, ma 42-vel. Talán akkora kárt nem okoztam, de érthetetlen, hogy miért "csak" ennyit híztam - alig mertem ráállni a mérlegre, úgy féltem, hogy 3-4 kiló plusz jött rám. Nincs rajtam óriási depi, hiszen mesésen jó ízekkel tömtem magam, és ma koplalok. Régebben ilyenkor reggel folytattam ugyanott. Ez már nincs, szerencsére. De jobb ha tudod magadról, hogy falásrohamaid vannak, és nagyon oda kell figyelned. Ha csokit eszel, elborul az agyad. Nem szabad enned csokit.

Nem eszem csokit soha többé. Vagy ezt már mondtam?

Happy Ea(s)ter!

Hát eljött, ami miatt egy hónapja izgulsz. Most komolyan egy vacsora az egész? Ezen kellett hetek óta paráznod, hogy mi lesz ma este? Ez komoly? Egy koraesti vacsora miatt vagy tiszta ideg?

Mi itt a probléma? Hiszen csak annyi a feladat, hogy megvacsorázol, normálisan. Ne mondd, hogy nem fog menni. Erre talán képes vagy. Leülsz, szép lassan elrágcsikálod ami a tányérodon van - csipegess, mintha te lennél Scarlett O'hara és meghívtak volna egy fenséges összejövetelre, szorít a fűződ, nem tömheted ki a hasad, és amúgy is, Rhett Butler nagyon csípős megjegyzéseket tenne, ha zabálni látna téged. És nem utolsó sorban Ashley Wilkesnek is akarsz tetszeni...
Ha megeszegettél mindent, azt mondod köszönöm, elég volt, majd hátradőlsz, kortyolgatod a poharadból a vizecskédet, és úgy teszel, mint aki baromira jól van lakva. Tök mindegy, hogy ennél még. Ne foglalkozz vele. Te befejezted. Hiszen tudod: Ha továbbennél, akkorsem laknál jól, soha. Most egyszerűen jóllaktál és kész. Hidd el.

Eddig világos? Jó.

Aztán jön a desszert, és te megeszel belőle egy szelettel. Érted? Egy szelet. Tudom, hogy belül azt gondolod, hogy lehet az kettő is. De nem lehet. 

Röviden ennyi. Ha megcsinálod, szép vékony leszel, ha nem, akkor pedig egy hájas disznó. Bizonyám. Jaj ne mondd azt nekem, hogy ez kevés. Ez így is olyan mennyiségű vacsora lesz, aminél épeszű ember nem eszik este többet.

Oké, vegyük kicsit lassabban át. Reggel elmész edzeni. Reggelizel,de edzés után már csak két alma. Napközben megiszol két liter vizet. Jön a vacsi. Folyamatosan kortyolgatsz. Evés közben is. Sőt, tudod mit? Hajts le közvetlenül evés előtt 2 pohár vizet. Lassan eszel, először felvágod ami a tányérodon van, pici falatkákra. Sokat sertepertélsz az asztal körül, hogy attól még, hogy te nem veszel a tányérodra semmiből sem duplán (a salin kívül), ne fejezd be a többieknél hamarabb. És ahogy megállapodtunk: nem eszel kenyeret.

Tudom, a Húsvét nem egynapos, de ne foglalkozz egyelőre a többivel. Tartsd be ezt nekem. Magadnak. Másnap reggelizel a családdal -normálisan, aztán vége. Utána már nem kell kötelességből enned olyat, amit amúgy nem ennél.

Mutasd meg, hogy van akaraterőd. Csináld végig a Húsvétot hízás nélkül. Egyél lazán, normálisan, örömmel. 

Ez egy nagyon jó kis vacsi lesz, ha nem kell közben csalódnod magadban. Ha nem fogsz zabálni, akkor jó vagy. Nem kell több, csak ne zabálj. Fog ez menni, és milyen jó lesz este úgy lefeküdnöd aludni, hogy igen, megcsináltad. 

Easter disorder

Éhes vagyok, ételekre gondolok. Éjjel Mars csokiról álmodtam, aztán ébredéskor megkönnyebbültem, hogy nem tettem meg. Megőrjítenek a húsvéti édességek látványa. Közben állandóan fogdosom őket, és elképzelem az ízüket. Felszáll valaki egy Kinder Buenóval a buszra - elülök, hogy ne is lássam, de titokban lesem, ahogy elpusztítja, és arra gondolok, hogy ez a picike rúd, ez a 43 grammocska neki elég is volt? Hogy lehet az, hogy valaki enne egy szelet csokit, és nem végtelen szelet csokit enne?

Talán amolyan húsvét előtti próbának szánta a sors, hogy már órák teltek el evés nélkül a mai kimerítő edzésem után, és pont össze akartam esni a fáradtságtól, amikor egyszercsak elémrakott valaki egy teli tál, illatozó, friss és ropogós spenótos-párnácskát. Megettem két szemet, megjött az energiám. Nem kérek többet, mert otthon már nem fogok bírni ebédelni. Ebédelni, ami most 3 szem gyümi volt. Csak tartson ki az akaraterőm holnap is. Mindent kiterveltem, minden falat előre megvan. Bárcsak túllennék már a holnapon, Apu - nem kellett volna elárulnom magam. Amúgy vicces: a szüleim attól félnek, hogy nem fogok enni - én pedig attól, hogy zabálni fogok. Nem értik ezt, de nem is baj.

Csak csokit ne!

42 este, 41,5 reggel. Egy ideje tartom. Még sosem voltam ilyen vékony - a mérleg szerint. Egy éve, a 42,5 fél volt a legkevesebb súly amit elértem, de azt is csak reggeli üres gyomorral. Nem akarok lejjebb menni, de nem akarok többet sem enni. Vagyis dehogynem, állandóan enni akarok. Tegnap már délre megettem az aznapra betervezett összes kajámat. Megőrültem úgy vágytam édességre (ezért faltam be egyszerre mindet, mert azt reméltem, hogy jóllakom, és akkor majd csokira sem vágyom úgy), de kibírtam csoki nélkül. Igaz lenyomtam jópár magos-teljeskiörlésű-húdefitness-leszel-tőle-péksütit, és utána már nem ettem egy falatot sem, de ha lett volna nálam több pénz, biztos nem bírtam volna. Csak csokit ne. Múlt péntek óta bírom. Amúgy ez nagyon hatásos módszer, nem vinni pénzt. Amíg nem vagyok biztos abban, hogy nem borul el a fejem (mert pl meglátok egy epres milkapapírt a földön), addig muszáj. Tejóég régen mennyi pénzt elvertem kajára...Le akarok szokni a csokiról. Soha többet nem eszem csokit, tudtátok?

Talán a tavasz teszi: majd kicsattanok! (De nekem ez se jó, mert ez mi más jelentene, mint hogy biztos több a löketet adó zsírkészletem.) Ma egy szál pólóban szaladgáltam, de egy pillanatig nem éreztem magam vékonynak. Kövérnek sem, de nem elég ütősen vékonynak. A szüleim előtt is kivételesen kevés ruhában mutatkoztam reggel, de senkitől nem kaptam sokkoló tekintetet, se beszólást, hogy túl vékony lennék. Tulajdonképpen már idegesít. Ennél több kiló voltam, amikor orrba-szájba szekáltak és etettek, és minden napra jutott valami botrány. Pl hogy miért nem kérek a krumpliból. Hogy mi a bajom a rizzsel. Hogy miért ne ehetnék kenyeret. Hogy mi az, hogy nem hozzá se nyúlok a borsófőzelékhez.
Totál békénhagynak. Megveszik nekem -irdatlan mennyiségben- a zöldséget, gyümit, light sajtot és a halacskámat (- amiért én borzalmasan hálás vagyok), és le se hívnak ebédelni. Nem szólnak be semmiért, ami evéssel kapcsolatos. Mintha elfogadták volna, hogy "másképp" eszem. Persze amikor rámjön a zabálhatnék, olyankor örülnek - "hát végre hogy enni látlak, kislányom!" - de sosem viselték még ekkora türelemmel, hogy nem eszem meg a húsleves levét.
Miközben nagyon kényelmes, hogy nem érzem állandóan magamon a figyelő és aggódó szemek súlyát, közben azért zavar is, mert amíg állandóan éreztem, hogy sokkolom őket a vékonyságommal, biztos voltam benne, hogy vékony vagyok.

Jó, tény, hogy semennyire nem koplalok, sőt, szerintem a binge-nélküli napokon úgy eszem, ahogy a nagykönyben le van írva. Minden nap elfogy max 100 kalóriányi gabona (ez sosem délutánra/estére esik, ill teljesen kimarad, ha binge után vagyok -így pl ma is, mert tegnap annyi magos péksütit befaltam), és ami még minden nap fix: 5 szem gyümi (alma vagy körte) és 2-3 szem répa. Ez állandó, minden nap ebben a mennyiségben, hacsak nem binge utáni szigorú koplalás van. Ehhez általában reggel valamilyen tejtermék hozzájön, ez mostanában egy pohár joghurt (82kcal). Ebédre 2 tojásfehérje, hozzá mikróban főtt jó nagy adag zöldség (ami sosem hüvelyes, főleg karfiol, káposzta, padlizsán és brokkoli). A tojást néha a soványtúró, csirkemell vagy lazac váltja fel (150 grammnyi). Hát ezeket eszem, és szeretek így enni, az egyetlen baj vele, hogy éhes maradok minden nap, de nálam már évek óta elmúlt az az érzés, hogy jól tudok lakni (még binge után sincs jóllakottság, csak a rosszulléttől való félelem, hogy ebből már baj lesz, azt a harmadik tábla csokit inkább odaadom valakinek).

Soha nem foglalkoztam ennyit még mások testével. Állandóan figyelem az emberek alakját, imádom megállapítani, hogy kinek-honnan-mennyit kellene fogynia. Ránézek egy elhízott emberre és elkezdek tanakodni magamban, hogy mitől lehet ennyire kövér. Hogy vajon vannak-e bingéi, vagy nála nincs is más, csak binge. Hogy vajon ő megvan elégedve a táplálkozásával. Hogy hogyan eszik. Hogy szokott-e fogyózni.
Azt gondolom, hogy az emberek többsége azért is olyan kövér disznó, mert nem bírja ki, hogy ne papikáljon útközben. Persze otthon is be lehet zabálni, ha az embernek korlátlak készlete van mindenféle hizlaló finomságból. De  míg az utcán érthető okokból nem egy tál kelkáposztafőzeléket "kapsz be", hanem valami fincsi péksütit, addig ha csak az otthoni evésre hagyatkoznál, csokis fornetti helyett kénytelen lennél a családi ebéddel megelégedni, és a nasi mennyisége lecsökkenne a családnak szánt édességnek a te részedre jutó mennyiségével. És az ember normális esetben az otthoni készletet nem zabálja fel, míg ha magának vesz valahol egy tábla csokit, avval nincs kinek "elszámolnia". Övé az egész. Tudom, hogy nagyon sok eset van, amikor ez az elmélet nem működik, és sok sovány lány is a napközben megvett kajákon él, de sokan szerintem itt (vagyis a beugrom venni magamnak valamit-eseménynél) buknak el és szoknak rá a folyamatos evésre.

 És nem is arra gondolok, amikor egész nap rohangálsz/dolgozol/suliban vagy, és megebédelsz a mekiben/törökben/kínaiban/olaszban. Ha tartasz egy kiadós ebéded, de délután már visszafogod magad, akkor ez egy normális étrend, nem vezethet hízáshoz. Engem az zavar, amikor az emberek mennek a villamoson/buszon, és nem bírják ki, hogy ne vegyenek az útra valami majszolnivalót. Kövér lányok a metrón szorongatják a kezükben a starbucksos poharat, mert állandóan kortyolgatniuk kell. Őrjítően idegesít ( Mert idegbeteg vagy,  Édesfiam. Téged minden idegesít!). Mintha hosszú, több órás vonatutakon lennének, amikor kell az elemózsia. Pár megállót egy járművön eltölteni sokaknak már elég ahhoz, hogy előkerüljön a táskából valami kis harapnivaló. Ez egy mánia. Az evés egy mánia, és én le akarok róla szokni. Sose fog sikerülni, mert imádom az ízeket, de kibírom hazáig 25 deka pogi nélkül.

édes dolgok, avagy vihar a biliben

Újabb és újabb nagyszabású tervek születnek a fejemben, megállás nélkül. Miből - mikor - mennyit. Mit nem - miért nem- meddig nem.

A 42 kiló kevés-de-tetszik, viszont a 41 már "élhetetlen".  Ennyivel szédelgek és nagyon gyenge vagyok. Pl az edzéshez sem elég. Péntek reggel 41,5-et mutatott a mérleg mielőtt elindultam. Gyorsan be 2 szelet kenyér, 1 pohár joghurt, 2 narancs - ennyivel csak lenyomom azt a két órát. Féltem, hogy egy nehezebb mozdulatnál összeesem. Kértem könnyítést az edzőmtől, nem engedte. Igaza volt, sikerült. Nagyon fontos, hogy bízhatok benne, így tudok csak teljes intenzitással dolgozni. Többet nem fogok félni az órán. De hazaúton már tényleg minden lépés kínkeservesen ment. Bűntudat nélkül megebédelek: hal, mikrós pároltzöldség, desszertnek gyümi. Közben kiderült hogy az esti parti elmarad, tehát nincs semmi dolgom, növeszthetek hast bátran. Minden a szokásos módon és sorrendben zajlott: alma - banán - császármorzsa- és persze a csoki. Ezt az "utat" teszem meg mindig a csokiért. Kezdésnek alma, aztán kis bűntudattal jön a banán, majd az ocsmány módon összetákolt vaníliás trutyesz császármorzsám - ennál már nagyon utálom magam- mígnem végül annyira meggyűlölöm magamat, hogy a jól ismert "úgyis mindegy"-alapon elő a csokival (ja és nem kis mennyiségekről beszélünk egyik fázisban sem!). 

Az elmúlt hetekben rengeteg bingém volt. Minden héten. Nem is egy. Mégis a súlyom viszonylag alacsony, 42 körül ("koplalósabb" nap után 41,5 bingésebb után 43), hála az égnek fogalamazhatok úgy, hogy "beálltam" erre. Egy dologgal tudom a nem-hízásomat magyarázni (és erről már írtam korábban is): hidegen hagy minden ami sós. Jó,  persze a mindennapos evésemnek része a napi pár szelet teljeskiörlésű kenyér, sok zöldség, natúr joghurt, sovány tejtermék, ritkábban csibe mell és halacska - és ezek mind a sós kategóriába sorolhatóak, tehát elismerem, hogy szükségem van rájuk, de mégis, ezeknél nincs különösebb kísértés a folytatásra. Az alma el tud fajulni több tábla csokiig, azonban nem tud (ill. csak nagyon ritkán) a 0,1%-os sovány túró a camembertig "eljutni", és az avokádóval megkent teljes kiörlésű kenyér sem lesz - még bűnözősebb kedvemben sem- zsömle, vagy sajtostészta (egek, több mint egy éve nem ettem spagettit.. )

Persze ettől még le kell állnom a bingékkel. (Még)hosszabb távon biztosan hízáshoz vezet, de ha nem, akkor sem egészséges, és ellene dolgozik a legnagyobb vágyamnak is: mértékkel enni. Teljesen egyértelmű számomra, hogy abnormális módon rászoktam az édességre, ill az édes ízre. Függő lettem. (Jó, ok: nem spanyol viasz rájönni, hogy a bingézés nem más, mint egy szörnyű függőség).

Nekem nem vesznek a szüleim édességet évek óta. Ettől még mindig van itthon csokoládé, hiszen mi egy édesszájú család vagyunk, és tudják, hogy én is szoktam enni édeset, bár a nagy csoki/csaszimorzsa evéseim sose a szemük láttára történik -előttük szégyellem, még ha Anyu örömmel nézné is végig, ahogy éppen felszedek pár kilót. Sosem kényszerítettek csokira, és nem vesznek nekem Húsvétra (és más ünnepre sem) csokoládét. Viszont minden ünneplésnek része - a "Nyuszinak" is-, hogy készítünk együtt egy hatalmas gyümölcsös kuglófot. Nevetséges lenne ha az elmúlt hetek édesség zabái után nem kérnék belőle -nem is tehetném meg, ez a süti-hagyomány tkp miattam alakult ki, amikor még sziklaszilárdan képes voltam a csokoládéra nemet-mondani, akkoriban Anyu kitalálta, hogy akkor legalább süssünk sütit, hiszen az mégsem olyan tömény zsír, mint a csoki, és a házi alapanyagokból készült ételekkel tényleg sokkal megengedőbb vagyok. Ez a mérhetetlen húsvét-para onnan gyökerezik, hogy az első emlékezetes bingém egy éve történt, ennél a vacsoránál. Megettem a sütemény háromnegyedét egyes-egyedül, és borzalmas szégyenérzetet érzek, amikor ez eszembe jut. Ez után az este után vált az életem részéve a falás-rohamok. Hasonló súlyról indultam, mint amennyi most vagyok, és nyár közepére szépen beindult a "gyarapodás", mígnem elfajult az őszi 52 kilóig. Hát ezért rettegek a Húsvéttól.

Az egyik kedves családtagom fogadott velem, hogy úgyse bírom ki, hogy ne jöjjön rám a falás a süteménynél, és úgyis majd jól bezabálom megint a nagyrészét. Meg akarom mutatni, hogy már nem vagyok olyan. 

Csak nagyon nehéz -de tényleg az. Amikor fásultan beletörődsz, hogy akárhogy küzdesz magaddal, nem vagy elég erős, nyert a zaba. Amikor kinyitod a csokit, de közben már gyűlölöd magad érte, hogy megint vesztettél, és meg kell enned. Mintha olyankor nem én  irányítanám magamat. Eszem, mert már mindegy. Nincs jóízű evés. Nincs benne öröm. Hiába ízlik, nem élvezed. Rosszul vagy már, mégis tömöd magad. Nem érzem, hogy tele vagyok, nem érzem, hogy éhes vagyok.

Egy dolgot érzek: még még még, kell  kell az a csoki-íz, még még még. Bárcsak sikerülne legyőznöm. Egy hét múlva ilyenkor nyerni akarok. Én akarok nyerni.

.... Talán kicsit "vihar a biliben" - post lett ez. Hiszen mennyivel szörnyebb gondokkal kell sokaknak megküzdenie. Igen, talán túl nagy drámát csinálok abból, hogy le kéne küzdenem az édesség-éhségemet. Ráadásul soványan . Basszus, sokan 100 kilósan szenvednek meg evvel. Én meg nyafogok a 41/42/43 kilómmal, hogy jaj megint szétzabáltam magam édességgel. Talán az is segítene, ha kicsit lazábban fognám ezt fel. Ha nem úgy tekintenél erre az egészre, mintha valami baromi komoly témáról lenne szó. Persze, a függőség -bármilyen téren is- mindenképpen csapás, de örülj neki, hogy nem az alkoholra, nem gyógyszerekre, vagy nem a dohányzásra vagy rászokva.

(Heti összegzés: volt két nap durva binge (hétfő és péntek), a mai nap a határon mozog, jó sokat ettem, addig amíg nem éreztem valami teltséget, de egyelőre szerencsére csupa olyan dolgot, ami miatt komoly lelkiismeretfurdalásnak nem lenne helye (persze van). Edzések: 3)