Nem sok minden változott az utolsó bejegyzésem óta. Továbbra is töretlenül vágyakozom egy légiesebb test után hol kisebb, hol pedig nagyobb eszegetések közepette. Nincs halálra zabálás, de egy nehezebb éjszakai műszak után hajnalban hazaérve hajlamos vagyok csokipartit tartani, zacskós levessel lehörpintve. Hatalmas megfelelési kényszer vált rajtam úrrá, a bizonyítási vágyam sorra kudarcba torkollik, mindenem a munkám és képtelen vagyok belőle a legtöbbet kihozni. Nem azért, mert maximalista vagyok, hanem mert éppenhogy nem: tanulás helyett sokszor inkább csak aludni van erőm, és amikor ügyesnek kell lennem, olyankor inkább lányos zavar tölt el az árgus figyelő szemektől megijedve.
Minden porcikámban le szeretnél fogyni, és minden érzékszervem kívánja az ételt. Mégis, amolyan nyugalom van, megszoktam, ami van. Igyekszem a hűtőbe kevesebb szemetet pakolni, helyette inkább több gyümölcsöt, zöldséget, joghurtot, könnyű sajtokat és csirkemellsonkát. Az édességnek nem tudok ellenállni, de igyekszem kompenzálni, más téren visszafogottabb lenni. Talán az egyik legnagyobb változás, amit hosszú évek óta nem tapasztaltam, hogy képes vagyok édességgel "együtt aludni", tehát kibírni, hogy valamit ne aznap faljak fel, képes vagyok a dolgok egy részét, néha egészét félretenni. Nehéz és sok energiát igénylő hetem volt, reggelente úgy döntöttem, fánkkal kezdek. Esténként előtte edzettem, és edzés után beugrottam egy fánkért, elcsomagoltam és másnap a munkahelyemen míg mások elővették a kis müzlijüket, teljes kiörlésű kétszersültjüket, addig én kitettem magamelé a sütibaba ízű rózsaszí cukormáztól csillogó fánkomat. Arra gondoltam, milyen jó lenne szépen fogyni, és értetlenkedő megjegyzéseket kapni, hogy hogy csinálod ennyi fánk mellett?

53,9 voltam ma reggel, vágyam, hogy ismét 50 alá kerüljek, Karácsonyra pedig, hogy 45 kiló legyek, mint a régi szép időkben. Voltam nemrégiben 56 felett is reggel, szóval mondanám, haladok, csak nehogy elkiabáljam.