Éhes vagyok, ételekre gondolok. Éjjel Mars csokiról álmodtam, aztán ébredéskor megkönnyebbültem, hogy nem tettem meg. Megőrjítenek a húsvéti édességek látványa. Közben állandóan fogdosom őket, és elképzelem az ízüket. Felszáll valaki egy Kinder Buenóval a buszra - elülök, hogy ne is lássam, de titokban lesem, ahogy elpusztítja, és arra gondolok, hogy ez a picike rúd, ez a 43 grammocska neki elég is volt? Hogy lehet az, hogy valaki enne egy szelet csokit, és nem végtelen szelet csokit enne? Talán amolyan húsvét előtti próbának szánta a sors, hogy már órák teltek el evés nélkül a mai kimerítő edzésem után, és pont össze akartam esni a fáradtságtól, amikor egyszercsak elémrakott valaki egy teli tál, illatozó, friss és ropogós spenótos-párnácskát. Megettem két szemet, megjött az energiám. Nem kérek többet, mert otthon már nem fogok bírni ebédelni. Ebédelni, ami most 3 szem gyümi volt. Csak tartson ki az akaraterőm holnap is. Mindent kiterveltem, minden falat előre megvan. Bárcsak túllennék már a holnapon, Apu - nem kellett volna elárulnom magam. Amúgy vicces: a szüleim attól félnek, hogy nem fogok enni - én pedig attól, hogy zabálni fogok. Nem értik ezt, de nem is baj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése