Június szagú Július...

Még pár nappal ezelőtt történt, hogy a szüleim hazahoztak egy kosár mézédes áfonyát, és olyan pofátlanul megettem az egészet, mint akinek nincs családja - pedig soha nem fordult elő olyan, hogy ők ne kínáltak meg volna bármiből, amit épp ettek. Nem irigységből tettem, nem előlük akartam megenni. Egyszerűen elkezdtem enni, és nem bírtam abbahagyni, amíg el nem fogyott az összes. Kifejezetten akartam, hogy ne csak én egyem meg mind, miközben habzsoltam kiabáltam utánuk, de senki nem ért rá akkor betársulni az evésbe. Ha tíz kiló lett volna, akkor tíz kilót ettem volna meg egy ültő helyembe. Ha húsz, akkor húszat. És az én szüleim annyira kedvesek, hogy sosem tennék szóvá, akármit felzabálok előlük ilyen ocsmány módon, őket kihagyva. Sőt, még Anyu nyugtatott, hogy "dehiszen azt neked vettük, a kedvenced, nagyonis jól tetted, hogy mind megetted".

Talán emiatt is jött az ötlet, hogy  ez a hét legyen a zöldségé: végre másnak is jusson a sok finom gyümölcsből. Kár belém minden falat, minden finomságból. Kényszeresen vágyom az édesre, ezért falok gyümölcsöt - de nem érdemlem meg. 

Ember tervez, hangulat végez: jókedv, család, mesés illatok a konyhában, én pedig gondoltam, hisz még csak 2 óra van és ma még csak zöldséget ettem. Hadd ebédeljek a családdal, hamarosan úgyis elhúz egy részük nyaralni, Anyu akkor majd nem fog ilyeneket főzni. Miután szétzabáltam magam, irány a sarki SPAR, ha már lúd, legyen kövér, ma már úgyis mindegy, úgyis ettem, akkor már legyen a listán az elmaradhatatlan epresmilka is, amiből háromnegyed tábla lett - a maradék a kukában landolt, szörnyen izzadtam, hányingert és félelmet éreztem és nem ment már le a több, émelygés ellen viszont dobozos kóla. Kólára pedig egy üveg "tisztitó" víz, amiről reggel kicsattanó örömmel konstatáltam, hogy "hatott". Annyira, hogy tönkrezúztam vele a délelőtti programomat, amit nagyon vártam. 

Próbálok úgy tenni, mintha meg se történt volna ez az újabb binge, de a combjaim már akkorára nőttek, hogy undorító. Ha vékonyabb lennék, szerintem a motiváltság is erősebb lenne, de így nagyon nehéz, hogy sehol nem látom még magam előtt, hogy hogyan lesznek ezekből a platánfatörzsekből kis ropivékony pálcikák. 

Ma fast-szerűség (zero coke, baracklé és paradicslé), de nincs motiváltság, és az veszélyes. Ha azt mondaná valaki, hogy fogyjak le 2 hét alatt 3 kilót és cserébe elkölthetnék 200 000 forintot arra, amire csak akarom, akkor a végtelenségig tudnék a legnagyobb jókedvvel koplalni. (Elmennék belőle nyaralni, és a maradékot ruhára költeném... biztos maradna kicsi, hiszen kaját nem vennék.)