Bivalyerősnek érzem magam, ha a súlyvesztésre gondolok és igyekszem nem lelombozódni arra gondolva, hogy ha egyszer le is fogynék ne adj I.ten 5 kilót, vagy ki se merem mondani 10-et, még mindig masszív lennék. Vagy van esély, hogy most okosabban fogyok le? Igen, ezt már tényként írom, ugyanis lefogyok, kéremszépen. Dehát soha nem voltam 50+ kilóval sovány. Senki nem nézett ötvenakárhány kilóval vékonynak engem, soha az életben. Igen, mások sem, nem csak az én képzeletemben nem voltam az. 45 kiló környékén néztem ki valahogy. Szóval jól hallottad, tizet kell leadnod, de első lépésnek nagyon fogok örülni a 49,9-nek. 

Visszaolvasva a blogot felelevenedett bennem, hogy nem egyszer történt meg az, hogy 47 kilóval a szüleim, vagy edzőim lemasszívoztak. Hosszú lesz az út a soványságért de visszaszerzem.  

Ma elmentem edzeni - rég nem esett ennyire jól. A tükör szerint a nagydarab lányokhoz tartoztam - még. Vaskos lábakat láttam, nagy és tömzsi térdeket. Hogy én a térdemet mennyire utálom! Borzalmasan ronda, semennyire nem csontos, husos és nagy, háromöklömnyi térdkaláccsal. Mindig kis pici, szúrósan hegyes térdkalácsra vágytam. Ehelyett mint egy ezeréves tölgyfagumó. A hétvégi családi fényképeken pedig mennyire nagy, csonttalan a fejem! Szeretem az állcsontomat, feltéve amikor látszik. Most inkább csak egy nagy áll látszik. És akkor ott van a karom, amire nincs jobb szó: vaskos, na. Van rajta húsntegetőháj - ahogy tetszik. Nem tragikus a helyzet, csak éppen nem egy szép kar.

Otthon reggeliztem, délután tökmagoztam, edzés előtt gyümölcsöztem. Szerettem volna, ha a tökmag az utolsó evésem. Még nem vagyok kész, hogy kalóriákról írjak, hogy kalóriát számoljak, még csak ennyi megy. Hátha sikerül 50 alá kerülnöm október végére. Közben eszembejut, mennyire rég ettem kijevi csirkemellet és anyukám azt mondta, a héten olyat fog csinálni maguknak Apuval. Összefut a nyál a számban. Egy dolog biztos, hogy megint el kellett mennem edzeni ahhoz, hogy szorongás helyett képes legyek terveket szőni és jókedvet érezni.