2013.03.27 17.05: a tükör előtt állok és a lábamat mustrálom. Anyu mellettem pakolászik
- OMG ekkora combom még sosem volt...
- Dehogynem, gimnazista korodban is kerek voltál
- Ez nem sokat vigasztal.
- Nem születtél vékonynak. Amikor olyan csontos voltál, koplaltál. Koplalás nélkül bizony nem vagy vékony. Fogadd el, mindenki születik egy testalkattal, te ilyennek születtél. Te alkatilag ilyen vagy, nem pedig csontos.
Ennél nagyobb rúgást nem is kaphattam volna. Mint akit leöntöttek egy vödör hideg vízzel. Kijózanodtam. Vége a zabának. Köszönöm drága Anyukám! Nem lesz itt gond a Húsvéttal, már nem félek. Ha kényszerítenének, se csúszna le többet egy falat édesség se.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
-
Hát mi van veled te kis gyengeség? Hova süllyedsz tovább és miért rohansz így a mélybe? Nem ér rá az a háj pár év múlva, ha már lesz valami...
-
A súlyomról majd akkor, ha 43-nál tart. Bingékről írni már nekem is unalmas - hát még olvasni milyen lehet. Most legyen szó másról. Számol...
2 megjegyzés:
Szia Claire! Képzeld.. igazad volt. Mégsem győzött le a betegség.
Nekem annyival sokkal jobb, hogy ott van a barátom, aki szeret. Tegnap kaptam tőle egy durva fejmosást ami kicsit felnyitotta a szemem.
Jó érzés engedélyt kapni valakitől, hogy ehetsz. Azt mondta, ígérjem meg, hogy ezentúl enni fogok normálisan, sz*rjak mindenre és mindenkire. Nekem ez nagyon nagy megkönnyebbülés, hogy van akire támaszkodjak és bízhatok benne.
Nem akarom egész életemben éheztetni magam. Ugyanúgy vagyok vele, ahogy te, csak akkor vagyok csonti mikor koplalok, másként nem. Ez genetika. Egyetlen megoldás van ha nem akarok kínlódni. El kell fogadnom magam. Bár nem az az alkat vagyok aki lenni szeretnék, inkább leszek életerős mint csoffadt és megkeseredett, élet nélküli. Nem akarok tovább a mocsárban ülni és nézni a partot hogy majd egyszer valaki kihúz, miközben minden megrohad körülöttem, elvesztek mindenkit, legfőképp magamat.
Úgyhogy jelenleg erősebb az életösztönöm. Hamarosan (remélem) tavasz lesz és boldogság, napfény. Innentől kezdve nincs depi. Minden agyban dől el. Ha meg kiakadok, akkor tudom, hogy van akire számíthatok.
Nagyon remélem, hogy jobban vagy. Tudom, hogy utálod magad így, de próbálj enni rendszeresen. De ahogy olvasom ugyanolyan csökönyös vagy mint én. :) Viszont az az út eddig nem volt sikeres és járható amin vagy. Valami nem működik. Kicsit gondolkozz azon, hogy mi is lesz ha eléred a 45öt. Egész életed koplalással töltöd? Mert ha nem teszed ezt visszajönnek a kilók. Így nincs értelme.
Persze ugyanúgy voltam vele mint te, nem bírtam belenyugodni, hogy disznó vagyok (annak ellenére hogy csak én látom így). De meguntam, mert nincs életem, csak magamat szakítom szét ezzel. Nem éri meg, nekem legalábbis nem.
Sok puszi! Kitartás!
Lili
Kedves Lili,
köszönöm, h elmesélted a történeted, mert látom, h igenis lehet szakítani evvel az agybajjal. Gratulálok hozzá és őszintén kívánom, hogy soha ne menj vissza az evés-zavar csapdájába.
Vigasztal is amit írtál, és nem is: nálam sajnos nem csak az a probléma, h képtelen vagyok elfogadni h 50 kilós testben éljek, hanem az is, hogy lehetetlenségnek érzem a visszatérést a normális evésbe, ugyanis eltűntek a határok, minden második- harmadik nap rosszullétig tömöm magam. Még ha el is fogadnám a husibb testemet, akkor még sokáig itt marad a nagy feladat: megtanulni normálisan enni.
Kellemes Húsvétot,
Claire
Megjegyzés küldése