Fátylat rá

Sok értelme volt tegnap lerágnom a körmeimet - ma van mit kenegetni. Szeretek kenegetni, szeretem babusgatni magam. Levettem az összes gyűrűmet az ujjaimról - csúnya kéz nem érdemel díszítést. Mire begyógyul teljesen, már minimum két és fél kilóval könnyebb leszek, nem kell akkor már szégyellnem a testemet, mehetnek rá újra a csilli-villi ékszerek. Talán addigra a bőröm is rendbejön, azon tényleg csak a diéta segít. Égből kapott segítség lehetne, hogy allergiás vagyok szinte minden mesterséges anyagra, ennél könnyebben nem juthatnék csoki-eltiltáshoz - mégis, nekem ez se elég. Bár most Őfelsége Rogyionsága van annyira taszító, hogy picit bízzak magamban. Nem, magamban sosem bízhatok. Anyu nézd meg a bőrömet, undorító akaratgyenge ember vagyok, nem bírom ki, hogy ne egyek olyat, ami árt. - Drágaságom úgy sajnálom, de nézd csak mit hoztam, együk meg gyorsan, ma már úgy is mindegy, holnaptól majd kidiétázod... Ennyit a szülői segítségről. Pedig nem dolgoznak ellenem, és nem hibáztathatom őket, annyi zöldség-gyümölcs ellátmányt kapok tőlük, amennyit csak álmodni lehet - az meg, hogy én kelkáposzta helyett palacsintát sütök, csakis én saram.

Nem állok jövő héten mérlegre. Helyette koplalok (igen, ezt most betartom). Ha sokat mutat a kijelző, akkor belémszáll a minden mindegy, ha meg keveset (amire most sajnos esély se lenne), akkor jön a 'nem is vagyok olyan kövér, minek koplaljak'-érzés. Btw ma családi "fast"-nap van! Az ünnepi reggeli (amiből ez egyszer kivontam magam) után hallom a konyhából kiszűrődő panasz-hangokat - Jaj istenem mekkora hasam van, ma már nem eszem semmit. - Én se, szörnyű mennyit reggeliztünk. - Egy könnyű levest se főzzek akkor indulás előtt? - Nem, ma már ne együnk. 

Én meg tartok velük. Bingétől másnaposan, zsírtól dagadva.

Amúgymeg: ki vonná kétségbe a  vizsgaidőszak előtti szénhidrát- és zsírfeltöltődés szükségességét. Csak ennyi történt. Egyszeri és utolsó betankolás.