Csak csokit ne!

42 este, 41,5 reggel. Egy ideje tartom. Még sosem voltam ilyen vékony - a mérleg szerint. Egy éve, a 42,5 fél volt a legkevesebb súly amit elértem, de azt is csak reggeli üres gyomorral. Nem akarok lejjebb menni, de nem akarok többet sem enni. Vagyis dehogynem, állandóan enni akarok. Tegnap már délre megettem az aznapra betervezett összes kajámat. Megőrültem úgy vágytam édességre (ezért faltam be egyszerre mindet, mert azt reméltem, hogy jóllakom, és akkor majd csokira sem vágyom úgy), de kibírtam csoki nélkül. Igaz lenyomtam jópár magos-teljeskiörlésű-húdefitness-leszel-tőle-péksütit, és utána már nem ettem egy falatot sem, de ha lett volna nálam több pénz, biztos nem bírtam volna. Csak csokit ne. Múlt péntek óta bírom. Amúgy ez nagyon hatásos módszer, nem vinni pénzt. Amíg nem vagyok biztos abban, hogy nem borul el a fejem (mert pl meglátok egy epres milkapapírt a földön), addig muszáj. Tejóég régen mennyi pénzt elvertem kajára...Le akarok szokni a csokiról. Soha többet nem eszem csokit, tudtátok?

Talán a tavasz teszi: majd kicsattanok! (De nekem ez se jó, mert ez mi más jelentene, mint hogy biztos több a löketet adó zsírkészletem.) Ma egy szál pólóban szaladgáltam, de egy pillanatig nem éreztem magam vékonynak. Kövérnek sem, de nem elég ütősen vékonynak. A szüleim előtt is kivételesen kevés ruhában mutatkoztam reggel, de senkitől nem kaptam sokkoló tekintetet, se beszólást, hogy túl vékony lennék. Tulajdonképpen már idegesít. Ennél több kiló voltam, amikor orrba-szájba szekáltak és etettek, és minden napra jutott valami botrány. Pl hogy miért nem kérek a krumpliból. Hogy mi a bajom a rizzsel. Hogy miért ne ehetnék kenyeret. Hogy mi az, hogy nem hozzá se nyúlok a borsófőzelékhez.
Totál békénhagynak. Megveszik nekem -irdatlan mennyiségben- a zöldséget, gyümit, light sajtot és a halacskámat (- amiért én borzalmasan hálás vagyok), és le se hívnak ebédelni. Nem szólnak be semmiért, ami evéssel kapcsolatos. Mintha elfogadták volna, hogy "másképp" eszem. Persze amikor rámjön a zabálhatnék, olyankor örülnek - "hát végre hogy enni látlak, kislányom!" - de sosem viselték még ekkora türelemmel, hogy nem eszem meg a húsleves levét.
Miközben nagyon kényelmes, hogy nem érzem állandóan magamon a figyelő és aggódó szemek súlyát, közben azért zavar is, mert amíg állandóan éreztem, hogy sokkolom őket a vékonyságommal, biztos voltam benne, hogy vékony vagyok.

Jó, tény, hogy semennyire nem koplalok, sőt, szerintem a binge-nélküli napokon úgy eszem, ahogy a nagykönyben le van írva. Minden nap elfogy max 100 kalóriányi gabona (ez sosem délutánra/estére esik, ill teljesen kimarad, ha binge után vagyok -így pl ma is, mert tegnap annyi magos péksütit befaltam), és ami még minden nap fix: 5 szem gyümi (alma vagy körte) és 2-3 szem répa. Ez állandó, minden nap ebben a mennyiségben, hacsak nem binge utáni szigorú koplalás van. Ehhez általában reggel valamilyen tejtermék hozzájön, ez mostanában egy pohár joghurt (82kcal). Ebédre 2 tojásfehérje, hozzá mikróban főtt jó nagy adag zöldség (ami sosem hüvelyes, főleg karfiol, káposzta, padlizsán és brokkoli). A tojást néha a soványtúró, csirkemell vagy lazac váltja fel (150 grammnyi). Hát ezeket eszem, és szeretek így enni, az egyetlen baj vele, hogy éhes maradok minden nap, de nálam már évek óta elmúlt az az érzés, hogy jól tudok lakni (még binge után sincs jóllakottság, csak a rosszulléttől való félelem, hogy ebből már baj lesz, azt a harmadik tábla csokit inkább odaadom valakinek).

Soha nem foglalkoztam ennyit még mások testével. Állandóan figyelem az emberek alakját, imádom megállapítani, hogy kinek-honnan-mennyit kellene fogynia. Ránézek egy elhízott emberre és elkezdek tanakodni magamban, hogy mitől lehet ennyire kövér. Hogy vajon vannak-e bingéi, vagy nála nincs is más, csak binge. Hogy vajon ő megvan elégedve a táplálkozásával. Hogy hogyan eszik. Hogy szokott-e fogyózni.
Azt gondolom, hogy az emberek többsége azért is olyan kövér disznó, mert nem bírja ki, hogy ne papikáljon útközben. Persze otthon is be lehet zabálni, ha az embernek korlátlak készlete van mindenféle hizlaló finomságból. De  míg az utcán érthető okokból nem egy tál kelkáposztafőzeléket "kapsz be", hanem valami fincsi péksütit, addig ha csak az otthoni evésre hagyatkoznál, csokis fornetti helyett kénytelen lennél a családi ebéddel megelégedni, és a nasi mennyisége lecsökkenne a családnak szánt édességnek a te részedre jutó mennyiségével. És az ember normális esetben az otthoni készletet nem zabálja fel, míg ha magának vesz valahol egy tábla csokit, avval nincs kinek "elszámolnia". Övé az egész. Tudom, hogy nagyon sok eset van, amikor ez az elmélet nem működik, és sok sovány lány is a napközben megvett kajákon él, de sokan szerintem itt (vagyis a beugrom venni magamnak valamit-eseménynél) buknak el és szoknak rá a folyamatos evésre.

 És nem is arra gondolok, amikor egész nap rohangálsz/dolgozol/suliban vagy, és megebédelsz a mekiben/törökben/kínaiban/olaszban. Ha tartasz egy kiadós ebéded, de délután már visszafogod magad, akkor ez egy normális étrend, nem vezethet hízáshoz. Engem az zavar, amikor az emberek mennek a villamoson/buszon, és nem bírják ki, hogy ne vegyenek az útra valami majszolnivalót. Kövér lányok a metrón szorongatják a kezükben a starbucksos poharat, mert állandóan kortyolgatniuk kell. Őrjítően idegesít ( Mert idegbeteg vagy,  Édesfiam. Téged minden idegesít!). Mintha hosszú, több órás vonatutakon lennének, amikor kell az elemózsia. Pár megállót egy járművön eltölteni sokaknak már elég ahhoz, hogy előkerüljön a táskából valami kis harapnivaló. Ez egy mánia. Az evés egy mánia, és én le akarok róla szokni. Sose fog sikerülni, mert imádom az ízeket, de kibírom hazáig 25 deka pogi nélkül.