Anyukám arról beszélt, hogy ma éjszaka egy hajszálon múlt, hogy nem kelt fel enni, annyira éhes volt.
- Ismered ezt az érzést? Veled már volt ilyen?
- Persze, Anyu. Nagyon jól ismerem.

Anyu fogyózik, vagyis koplal: egész nap dolgozik, reggelire egy kistányér üres zabkása, ebédre valami könnyű és vacsorára saláta, vagy forró paradicsomlé - mondanom se kell, önmagában. Nagyon sokat beszél az ételekről, nagyon sokat éhes.

Amikor Málnához jártam, elég hamar kiszúrta, hogy Anyukám és az általa mutatott "minta" nagyban hozzájárult az evészavarom kialakulásához. Anyukám testkép- és evészavaros és ezt Málnáig nem vettem észre. Ha járnék továbbra is Málnához, elmondanám neki, hogy rájöttem evvel kapcsolatban új összefüggésekre is. Nevezetesen arra, hogy Anyukám sokáig velem is elhitette, hogy ő nagydarab. Az osztálytársaim, barátaim, ismerőseim Anyut mindig soványnak és törékenynek tartották, én pedig -és ezt most picit szégyellem-, bár örültem, hogy így gondolják, de belül sosem értettem velük igazán ebben egyet. Folyton azt hallottam Anyukámtól, hogy mennyire szeretne kisebb lenni, hogy vastag a csontja, nagy a lába, óriásiak a térdkalácsai, na meg a gyomra, és hogy mennyire irigyli a kis apró lányokat, kiskorától kezdve olyan akart lenni, stb stb. Ellenben a valóság az, hogy az Anyukám apró. És képes volt olyan erősen azt sugározni magából, hogy nem az, hogy nagyon sokáig én is elhittem.

De ez a történet nincs teljesen megfejtve, Anyukám testkép- és evészavarát nem teljesen látom át. És nem tudhatom azt se, hogy vajon ő tud-e róla, bár amióta az én zavarom normalizálódott (=felszedtem 12 kilót), azóta néha beszélgetünk az ő furcsaságairól.
Gyorsan megjegyzem, hogy van egy dolog, amiben erősen különbözik az testképzavarom Anyukáméval: míg ő világ életében a sulykolta a körülötte-levők tudatába, hogy ő nagy darab, én a saját magam "kövérségéről" nem akartam senkit meggyőzni. 41 kilósan is nagynak láttam magam, de eszemben sem volt erről senkinek se panaszkodni, nehogy gyanússá váljak. Nehogy gyanússá váljak.. Anyu nem akar senkit becsapni. Mennyivel jobb nálam, ebben is.
Anyukám, ha visszatekint a fiatalkori külsejére, az akkori önmagát nagyon törékenynek és soványnak látja, ahogyan az is volt. Kamaszként és huszonévesként - azt mesélte- folyton hízni akart, de sosem ment neki, állandóan szúrta a csontja és még olyat is mondott, hogy szégyellte a soványságát. Ugyanakkor azt is állítja, hogy gyerekkorában borzalmasan irigyelte a nála kisebb osztálytársait, saját magát nagynak és magasnak tartotta
hozzájuk képest (én tényleg alacsony vagyok, Anyukám nálam alig magasabb).
A valóság az, hogy Anyukám vékony. És fiatalabb korában egészen törékeny ropi volt.
Emlékszem, pár éve kiraktam egy 27 évvel ezelőtti képet facebookra a gyönyörű fiatal Anyukámról. Sorra érkeztek a kommentek, hogy "már értem, kitől örökölted az alkatodat" (akkoriban 42 kiló lehettem), és "hú de vékony", "kecses", stb stb. Ekkor döbbentem rá először, hogy Anyukám az akarata ellenére becsapott engem, manipulált: elhitette velem, hogy ő kövér.

Senki ne értsen félre: nem hibáztatom őt. Inkább nagyon szeretnék neki segíteni abban, hogy ne lássa magát se most, sem pedig visszatekintve a múltba vaskosnak. Anyukám borzalmasan jól néz ki, a vele egykorú nők bármelyik villamoson, vagy buszon 100%-ban nagyobbak nála.

Emlékszem, amikor nagyon vékony voltam, időnként Anyu nem a szokásos aggodalmait fejezte ki, amikor rámnézett, hanem ezt mondta: "Olyan jó neked, hogy ilyen pici vagy, én is mindig ilyen picike akartam lenni."

Amikor világossá vált számomra, hogy Anyukámnak éppoly küzdelem időnként a saját bőrében lenni, mint nekem, eleinte haraggal töltött el. Haragudtam rá, hogy kiabált velem, hogy szekált az aggodalmaival, folyton veszekedett velem, hogy mit eszem, mit nem eszem, miközben neki ismernie kell, hogy milyen küzdelmet élek át az étellel.

Aztán rájöttem, hogy Anyu nagyon erős és sosem lesz hajlandó magát betegként kezelni, csak mert küzd a testével. Annyira nem, hogy nem is tudhatja, hogy amiket gondol magával kapcsolatban, azok mind-mind tünetei egy olyan problémának, amibe van, aki belehal, van aki meggyógyul belőle, és van, aki örökké falásrohamokkal fog küzdeni, vagy olyan is, akinek ez a mizéria örökké tartó boldogtalanságot hoz.
Anyukám jól néz ki, erős, képes fogyózni úgy, hogy nem fordul át falásrohamokba és nagyon boldog ember.
Így is együtt lehet élni a kajamizériánkkal.