Csalódott vagyok, a súlyom visszazökkent az utazás előttire, hiszen hétpofára bingélek, főleg amióta lepukkantam.
Reggel szinte éhgyomorra indultam el edzeni (a tegnapi binge után ma a szokásos napindító kávé+répa után a gyomrom nem kívánt újabb befogadnivalót), a teremhez közeledve 11 tájban azonban már annyira megéheztem, hogy elterveztem, gyrost fogok ebédelni a délutáni barátnőzés előtt, azonban az utolsó pillanatban kiderült, hogy az edzésem elmarad, így eltántorodtam a gyrostól (túl korán van még ahhoz, hogy rendesen átsüljön az az óriási hús azon a nyárson és annyi rémtörténetet hallani) ezért úgy döntöttem végül, hogy a Mlinarba megyek, ami az egyik kedvenc pékség láncom a verhetetlen burekja miatt, dehát az annyira zsíros, úgyhogy ezúttal beértem egy remek tonhalas szendviccsel (nagyon finom volt, de mondjuk hiányzott belőle eléggé a zöldség, mindössze pár karika hagymát, néhány szem kukoricát és egy kóró salátalevelet szórtak el az amúgy kifogástalan ciabattában. A barátnőkkel két nagy szelet túróslepény rajta egy gombóc fagyival, itthon pedig pisztáciáztunk, ami amúgy a világon a legeslegeslegesleglegkedvesebb ételem az egész földkerekségen, nincs finomabb dolog nála, nem létezik.

Hát efféle finomságokkal telt a mai nap, és mi marad belólük? A keserűség, hogy már megint ennyit zabáltam.