édes dolgok, avagy vihar a biliben

Újabb és újabb nagyszabású tervek születnek a fejemben, megállás nélkül. Miből - mikor - mennyit. Mit nem - miért nem- meddig nem.

A 42 kiló kevés-de-tetszik, viszont a 41 már "élhetetlen".  Ennyivel szédelgek és nagyon gyenge vagyok. Pl az edzéshez sem elég. Péntek reggel 41,5-et mutatott a mérleg mielőtt elindultam. Gyorsan be 2 szelet kenyér, 1 pohár joghurt, 2 narancs - ennyivel csak lenyomom azt a két órát. Féltem, hogy egy nehezebb mozdulatnál összeesem. Kértem könnyítést az edzőmtől, nem engedte. Igaza volt, sikerült. Nagyon fontos, hogy bízhatok benne, így tudok csak teljes intenzitással dolgozni. Többet nem fogok félni az órán. De hazaúton már tényleg minden lépés kínkeservesen ment. Bűntudat nélkül megebédelek: hal, mikrós pároltzöldség, desszertnek gyümi. Közben kiderült hogy az esti parti elmarad, tehát nincs semmi dolgom, növeszthetek hast bátran. Minden a szokásos módon és sorrendben zajlott: alma - banán - császármorzsa- és persze a csoki. Ezt az "utat" teszem meg mindig a csokiért. Kezdésnek alma, aztán kis bűntudattal jön a banán, majd az ocsmány módon összetákolt vaníliás trutyesz császármorzsám - ennál már nagyon utálom magam- mígnem végül annyira meggyűlölöm magamat, hogy a jól ismert "úgyis mindegy"-alapon elő a csokival (ja és nem kis mennyiségekről beszélünk egyik fázisban sem!). 

Az elmúlt hetekben rengeteg bingém volt. Minden héten. Nem is egy. Mégis a súlyom viszonylag alacsony, 42 körül ("koplalósabb" nap után 41,5 bingésebb után 43), hála az égnek fogalamazhatok úgy, hogy "beálltam" erre. Egy dologgal tudom a nem-hízásomat magyarázni (és erről már írtam korábban is): hidegen hagy minden ami sós. Jó,  persze a mindennapos evésemnek része a napi pár szelet teljeskiörlésű kenyér, sok zöldség, natúr joghurt, sovány tejtermék, ritkábban csibe mell és halacska - és ezek mind a sós kategóriába sorolhatóak, tehát elismerem, hogy szükségem van rájuk, de mégis, ezeknél nincs különösebb kísértés a folytatásra. Az alma el tud fajulni több tábla csokiig, azonban nem tud (ill. csak nagyon ritkán) a 0,1%-os sovány túró a camembertig "eljutni", és az avokádóval megkent teljes kiörlésű kenyér sem lesz - még bűnözősebb kedvemben sem- zsömle, vagy sajtostészta (egek, több mint egy éve nem ettem spagettit.. )

Persze ettől még le kell állnom a bingékkel. (Még)hosszabb távon biztosan hízáshoz vezet, de ha nem, akkor sem egészséges, és ellene dolgozik a legnagyobb vágyamnak is: mértékkel enni. Teljesen egyértelmű számomra, hogy abnormális módon rászoktam az édességre, ill az édes ízre. Függő lettem. (Jó, ok: nem spanyol viasz rájönni, hogy a bingézés nem más, mint egy szörnyű függőség).

Nekem nem vesznek a szüleim édességet évek óta. Ettől még mindig van itthon csokoládé, hiszen mi egy édesszájú család vagyunk, és tudják, hogy én is szoktam enni édeset, bár a nagy csoki/csaszimorzsa evéseim sose a szemük láttára történik -előttük szégyellem, még ha Anyu örömmel nézné is végig, ahogy éppen felszedek pár kilót. Sosem kényszerítettek csokira, és nem vesznek nekem Húsvétra (és más ünnepre sem) csokoládét. Viszont minden ünneplésnek része - a "Nyuszinak" is-, hogy készítünk együtt egy hatalmas gyümölcsös kuglófot. Nevetséges lenne ha az elmúlt hetek édesség zabái után nem kérnék belőle -nem is tehetném meg, ez a süti-hagyomány tkp miattam alakult ki, amikor még sziklaszilárdan képes voltam a csokoládéra nemet-mondani, akkoriban Anyu kitalálta, hogy akkor legalább süssünk sütit, hiszen az mégsem olyan tömény zsír, mint a csoki, és a házi alapanyagokból készült ételekkel tényleg sokkal megengedőbb vagyok. Ez a mérhetetlen húsvét-para onnan gyökerezik, hogy az első emlékezetes bingém egy éve történt, ennél a vacsoránál. Megettem a sütemény háromnegyedét egyes-egyedül, és borzalmas szégyenérzetet érzek, amikor ez eszembe jut. Ez után az este után vált az életem részéve a falás-rohamok. Hasonló súlyról indultam, mint amennyi most vagyok, és nyár közepére szépen beindult a "gyarapodás", mígnem elfajult az őszi 52 kilóig. Hát ezért rettegek a Húsvéttól.

Az egyik kedves családtagom fogadott velem, hogy úgyse bírom ki, hogy ne jöjjön rám a falás a süteménynél, és úgyis majd jól bezabálom megint a nagyrészét. Meg akarom mutatni, hogy már nem vagyok olyan. 

Csak nagyon nehéz -de tényleg az. Amikor fásultan beletörődsz, hogy akárhogy küzdesz magaddal, nem vagy elég erős, nyert a zaba. Amikor kinyitod a csokit, de közben már gyűlölöd magad érte, hogy megint vesztettél, és meg kell enned. Mintha olyankor nem én  irányítanám magamat. Eszem, mert már mindegy. Nincs jóízű evés. Nincs benne öröm. Hiába ízlik, nem élvezed. Rosszul vagy már, mégis tömöd magad. Nem érzem, hogy tele vagyok, nem érzem, hogy éhes vagyok.

Egy dolgot érzek: még még még, kell  kell az a csoki-íz, még még még. Bárcsak sikerülne legyőznöm. Egy hét múlva ilyenkor nyerni akarok. Én akarok nyerni.

.... Talán kicsit "vihar a biliben" - post lett ez. Hiszen mennyivel szörnyebb gondokkal kell sokaknak megküzdenie. Igen, talán túl nagy drámát csinálok abból, hogy le kéne küzdenem az édesség-éhségemet. Ráadásul soványan . Basszus, sokan 100 kilósan szenvednek meg evvel. Én meg nyafogok a 41/42/43 kilómmal, hogy jaj megint szétzabáltam magam édességgel. Talán az is segítene, ha kicsit lazábban fognám ezt fel. Ha nem úgy tekintenél erre az egészre, mintha valami baromi komoly témáról lenne szó. Persze, a függőség -bármilyen téren is- mindenképpen csapás, de örülj neki, hogy nem az alkoholra, nem gyógyszerekre, vagy nem a dohányzásra vagy rászokva.

(Heti összegzés: volt két nap durva binge (hétfő és péntek), a mai nap a határon mozog, jó sokat ettem, addig amíg nem éreztem valami teltséget, de egyelőre szerencsére csupa olyan dolgot, ami miatt komoly lelkiismeretfurdalásnak nem lenne helye (persze van). Edzések: 3)